Ugrás a tartalomhoz

Vass Viktor nyerte el idén a Braun Péter-díjat

A Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) átadta a nagyvállalati informatikai vezetők legrangosabb hazai díjait, köztük a szervezet legmeghatározóbb elnökének nevét viselő Braun Péter-díjat, amelyet idén Vass Viktor, az IdomSoft technológiai és fejlesztési ágazati igazgatója vehetett át. Ezt a díjat 2016 óta ítélik oda egy kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtó, de még 35 évnél fiatalabb informatikai vezetőnek. Szívből gratulálunk Viktornak és a vele együtt dolgozó munkatársaknak!

Augusztus utolsó napján adták át az Év Informatikai Vezetője díjat és különdíjat, az év CISO-ja elismerést, és a Vezető Informatikusok Szövetsége legmeghatározóbb elnökének nevét viselő Braun Péter-díjat. A 2022-es értékelésében a zsűri elsősorban azt emelte ki, hogy Vass Viktor sikeresen honosított meg erősen szabályozott állami környezetben globális piaci nagyvállalatoknál hatékonyan működő eszközöket és módszereket.

A díj kapcsán Viktor elmondta: „Megtiszteltetésként élem meg, hogy átvehettem a díjat, azonban hangsúlyozni szeretném, hogy ez nem kizárólag nekem, hanem az egész szervezetnek, a kollégákkal közös munkánknak szól. Nagyon örülök, hogy a megszerzett szakmai tapasztalataimat olyan progresszív közösségbe tudtam behozni, ahol az ténylegesen hasznosult, és új lendületet adott az IdomSoft piaci versenyképesség és ügyfélközpontúság növelésére tett törekvésének. Úgy vélem, ez nem sikerülhetett volna az Idomra jellemző nyitottság nélkül. Az idei Braun Péter-díj a technológiai ágazat elmúlt időszakban lezajlott stratégiaalkotásának, a vezetők és munkatársak közös, egymást kölcsönösen meghallgató együttműködésének elismerése. Bízom benne, hogy a fejlesztési területtel karöltve még eredményesebben folytathatjuk az IdomSoft vízió megvalósítását; a java még csak most jön…”

Az ideivel együtt már másodszor nyeri el a díjat az IdomSoftot képviselő kolléga, hiszen két éve az akkori termékfejlesztési vezérigazgató-helyettes, Both András kapta meg.

A VISZ kitüntetéseire cégek, szakmai szervezetek és magánemberek ajánlásai alapján pályázhattak a klasszikus CIO (Chief Information Officer) pozícióban dolgozók, technológiai vezetők, innovációs, digitalizációs, vállalati adatvagyon hasznosításáért felelős és fejlesztési vezetők, de akár operatív vezetők is, ha egyben az informatika irányításáért is ők felelnek.

Az ünnepélyes díjátadóra a hagyományoknak megfelelően a Vezető Informatikusok Szövetsége nyárzáró rendezvényén került sor.