Szolgáltatásaink

Az IdomSoft Zrt. – a speciális, azaz standard szoftverekkel nem kiszolgálható partnerek igényeit megismerve – az egyedi fejlesztésű alkalmazások mellett tette le a voksát. Nem hisszük ugyanis, hogy minden igény kielégíthető a célszerűen megvásárolt szoftverekkel. Hisszük viszont, hogy az informatikai eszközök felhasználói körében továbbra is szükség van funkciógazdag, felhasználóbarát, rugalmas, az igényeket messzemenően figyelembe vevő egyedi rendszerekre.

Hivatásunknak tekintjük tehát az egyedi fejlesztésekre irányuló igények kielégítését, azonban, ha a gazdaságosság és az ésszerűség ezt diktálja, a piacon megtalálható, nyílt forráskódú szoftvereket adaptáljuk.

Az IdomSoft Zrt. egyik különlegessége a magyarországi informatikai piacon az, hogy az alkalmazásfejlesztéseket úgynevezett igazgatási támogatással valósítja meg. Társaságunknál önálló igazgatásszervezési csapat foglalkozik a fejlesztendő rendszerek jogi hátterének elemzésével, illetve igazgatási folyamatainak kidolgozásával. A jellemzően közigazgatási jogszabályi környezetben működő ügyfelek speciális kiszolgálása kivételes szereplővé teszi társaságunkat a piacon.  

Számos üzemeltetési szolgáltatást is nyújtunk. Rendelkezünk mindazzal a tapasztalattal, gyakorlati ismerettel, know-how-val, menedzsmenttel és eszközkészlettel, amely nélkülözhetetlen az üzemeltetési szolgáltatások magas szintű, 7/24-es folyamatos teljesítéséhez.

Legfontosabb szolgáltatási területeink az alábbiak:

  • Informatikai és igazgatás-szervezési szaktanácsadás
  • Informatikai rendszerek tervezése, egyedi alkalmazásfejlesztés
  • Projektvezetés
  • Informatikai platformok minősítése, kiválasztása
  • Informatikai rendszerek üzemeltetése